2011. november 8., kedd

A Palatinus domb Rómában

A Forum Romanum mellett emelkedik a város bölcsője a Palatinus, amelyen a hagyomány szerint Romulus szán­totta körül az első város, a „Roma Quadrata" területét, és itt építette fel házát is. Egyre többen építkeztek itt, a köztársasági kor vége felé már csaknem kizárólag a gazdagabb családok lakták.

A Palatinus szóból származik az Európában mindenfelé elterjedt palota szó is.
Ma is számos ókori rom látogatható meg a dombon, bejárata a Via di S. Gregorion van.

A Palatinus domb térképe
A látnivalók közül a legnagyobba római kori stadion a Stadium, ami 165 méter hosszú és 80 méter széles.

A másik jelentős történelmi emlék a Domus Flavia, alapfalai és romjai jó állapotban maradtak fenn, a hatalmas fogadóterem, az ebédlőterem, a triclinium és a háziszentély ma is jól felismerhető. A palota az I. század második felében uralkodó császárok székhelye volt.

A Casa di Lívia Augus­tus feleségének, Líviának a háza volt, középső fogadóterme és átriuma maradt fenn jó állapotban. A ház szerénysége Augustusra vall, aki családja körében tüntetően a régi, puritán patríciusi hagyományok szerint élt. Augustus császári palotája néhány száz méterrel délebbre állt, valószínű, hogy a Domus Liviae falai közé csak halála után költözött özvegye.

Livia házának középpontjában a Palatínust a hosszúkás mélyedés tagolja, amelybe 130 méter hosszú boltozatos aluljárót építettek. Ez a híres Kryptoporticus. A folyosó a császári paloták részeit kötötte össze. A hagyományok ezen a folyosón ölték meg Caligula császárt.

        View Larger Map    Palatinus Róma
 
A domb délnyugati részén, a Farnese-kerteknél valamivel lejjebb, ligetes, romos plató húzódik. Innen nyílt a lejáró a Tiberis felé (a mai Via di Velabro), itt volt Roma Quadrata kapuja, melyen át a Róma városának szarvasmarháit hajtották ita­tásra.
Magán a platón téglalap alakú épület alapfalai láthatók, egy régi római szentély, az i. e. 200 körül épült Magna Mater (Cybele) szentélyének romjai.A palatinus dombját északról és keletről az egymást követő császár-dinasztiák által épített palo­ták romjai övezik.

A Palatinus Rómában - CC: by Fritzson
A középkorban elnéptelenedett a domb, később a reneszánsz idejében a Farnese család birtokolta, akik a Forum Romanumra néző oldalt parkosították.

A palatinus domb napjainkban egy hatalmas szabadtéri múzeum, ugyanavval a jeggyel látogatható mint a Colosseum és a Fórum, a jegy ára 13.50 Euro, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1.50 Euro, 18 és 24 év között 9 Euro.

További képek és info: Palatinus Róma